Ahogy leszállt a gép Stuttgartban, kicsekkoltunk, irány a taxi, mentünk a 70 km-re lévő kisvárosba a céghez. Mindig Mercedes, mindig korrektül számlára. Aztán egyszer – félúton esett le – egy dögnagy Ford. De akkor már mindegy is volt. A taxissal örök lett a szövetség.
Hogy honnan jövünk, még egyszerű, bár az ő németjénél a miénk azért sokkal rosszabb, Magyarország, felcsillanó szemek, hát hogyne: a görög szabadságharc menekültjeinek mi adtunk új hazát. Ezt ő számontartotta, és persze én is tudtam, a legnagyobb kolóniák egyike épp diákvárosomban, és a ’70-es évek szervezett bűnözésének góca is épp ott, és épp őáltaluk. Színes világ volt az, akárhogy is.
Fut a taxi, a görög pilóta boldog, hogy magyarokat visz, és mi tudunk a hozzánk menekült honfitársairól. Van egy falu, mesélem neki, csupa görög lakja, az a neve még most is: Beloiannisz. Madarat lehetne vele fogatni: a név a nemzeti költőjüké, a görög Petőfié. Nem tudtam, elszégyellem magam, és eztán sokkal jobban fáj, hogy szülőfalum rendszerváltás utáni hősködésből – ezek szerint szimpla tudatlanság – azonnal átnevezte az utcát, ami addig a nevét viselte.
Másképp nézek ezután az apró, karcsú kötetre a maga nyolcpontos Baskerville betűivel, a pompás fordítást Nikosz Papadimitriu, a zárótanulmányt pedig Dimitriosz Hadzisz jegyzi. Hogy akkor arról is valamit, hogy él meg egy nép egy új hazát.
A történet ismert: a legenda szerint valamikor a középkorban egy pápa nőként került Szent Péter trónjára és csak a nyilvános szereplésére esett szülése leplezte volna le. A sztori szép példája a korabeli fake newsnak, de ez egyrészt jottányit sem érdekli a konteóhívőket (akik viszont ezúttal minket nem érdekelnek), és szerencsére az íróembereket sem, akik kiváló alapanyagnak tekintik a legendát, mint esetünkben Roidisz is.
Bővérű, sodró, derűs történetet olvasunk az európai emberiség legsötétebb évszázadaiból. A történet – görög író, természetközeli társadalmak és hitvilágok – mi más is lehetne, mint szerelmi. Árad a szerelem minden szóból, minden betűből, árad a szerelem az összes ármányból és cselvetésből (ezek nélkül pedig hogy is lehetne könyvet írni?!). De árad a derűs élniakarás, a dolgok görögösen egyszerű, logikus megközelítése is: Gordiusz doktor művelte ilyen egyértelmű sikerrel a csomóra vonatkozó matematikai transzformációt, ahogy a középkori szofisztikával teszi a velejéig görög lényeglátással megáldott Roidisz. Leszámítva, hogy holmi csomóval szemben értelmetlen az a metszően szellemes humor, ami Roidiszé, és ami a fordításból is árad.
Bigottaknak azonban a könyv erősen ellenjavallt.
A szerzőről:
Emmanuil D. Roidisz (1836-1904): görög író és újságíró. Arisztokrata családba születik, fiatalkorában bejárja Európát, az élő nyelvek mellett ógörögöt és latint tanul, a ’48-as forradalmak Genovában érik, később történelmet, irodalmat és filozófiát tanul Berlinben és Iasiban. Megjárta Egyiptomot is, de főleg Athénban élt. Családja csődje miatt élete végén szegénységben élt. 1866-ban megjelent Johanna nőpápa c. regényéért a görögkeleti egyház kiátkozta, ezzel együtt utolsó éveit a Görög Nemzeti Könyvtár kurátoraként élte le.
Oldalszám: 231
Megjelenés éve: 1974.
Szépirodalom/regény
