Van egy remek fürdőhely kies e hazában, Harkány. Porfészek kis falu, porosan szocreál cimmerferik és szállodácskák, és mindeme síksivár helyen eredményes gyógyítás és legendárium és egy olyan vendégkör, amit szinte lehetetlen volt innen kirobbantani.
Megpróbálták azért, és - éljen a magyar virtus - sikerült. Most pedig megy a jajgatás, és a jólbevált recept szerint ördögűzéshez folyamodnak az értelemmel nem megvádolható fejek.
Idáig nem volna ebben semmi érdekes, csakhogy az űzendő ördög épp annak a legendáriumnak a legfőbb eleme, ami megalapozta a fürdő nemzetközi híreit, amire azután persze nagyonis jól jött a német kettéosztottság korában a punnyadás közbeni rokontalálkozó, mint a Balatonon. Fiatalabbak és célzott agyvesztésűek (kétharmad) számára ideírom, hogy a szétszakított német államokban élő rokonok találkozóinak a mérsékelten dogmatikus szocmagyar tájék volt a terepe. Első-, másod- és harmadsoron persze a Balaton, de rögtön utána a harkanyofil helyek, legelsőképpen is Harkány maga.
Jött tehát a nyugatnémet, és annak fejében, hogy találkozhatott a Stasi figyelő szemei-füleinek hatósugarán kívül a rokonnal, hajlandó volt keményvalutában (van-e még, aki e szóra emlékezik?!) megfizetni a szolgáltatásokat. Nem járt ezzel rosszul azért: töredékáron nyavarta semmivé a magyar doki a bántalmait ahhoz képest, mint ha otthon kúráltatta volna ki, és a magyar állam is keményvalutához jutott.
Csakhogy fordultak az idők.
Az egyesült német már odahaza is láthatta a rokonyt, és amilyen fránya egy nemzet az, szembenéztek a múltnak feneketlen gödrivel, Stasi, feljelentő feleség és apa és minden efféle förtelem, és most már úgy vannak vele, hogy megtörtént és hamu, másfelől pedig ha fürdenek, akkor lesznek szívesek a fürdősök valami élvezhetővel szolgálni nekik.
Huszonév nem volt elegendő Harkánynak, hogy ezt észrevegye. Egy egész Kárpáthazának sem, de az most legyen a budaházyféléket fölmentgető bírák belső lelki dolga plusz kétharmadot kaffogó egyéb szellemi vagonlakók, és ezt a káprázatos szellemi hanyatlást a nulláról a mégannyirase most Harkány kicsiben, de élesen lemodellezi.
Harkány alaplegendája egy aranyos mese. Az ördög, szokás szerint, meg akarja leckéztetni a derék szegényembört, de az nem hagyja magát, és a szántóvetésbe belebukó Gonosz a kakaskukorékolásra fejvesztetten menekül. Mindeközben barázdásra szántja a Szársomlyó déli oldalát, majd ahol dühében a földbe vágja csődöt mondott ekevasát, ott kénes víz tör elő - és ez a harkányi gyógyvíz maga.
Európa és a világ minden desztinációja még a szomszéd tíz ujját is megnyalná egy ilyen legenda után: ahol nincs, ott izzasztó agymunkával állítanak elő valami ilyesfélét agyonfizetett, különös fejformájú kreatívok. Harkány azonban nem! Lássuk, uramisten, mire megyünk ketten: a rontásban isten őrizz, hogy a dilettáns városvezetések zuhanó színvonalát, az ostoba gazdálkodást, a feltörekvő suttyó szomszédvár Siklóssal való büszke meg-nem-egyezést lássák (ami utóbbi révén sikeresen megépült egy vérkonkurrens fürdő fél méterrel odébb, és most dacosan mennek ketten tönkre ahelyett, hogy kooperálva ketten virágozzanak).
Nem, Harkány a halottlátókat és másodosztályú sámánokat keresi meg, akik tüstént üstökénél ragadják elő a lényeget: biztosan az ördög az egésznek az oka. És menten azon igyekeznek, hogy kiűzzék az ördögöt. Azt a legendabeli ördögöt, ami megalapozhatná, még mindig talán, hogy jöjjenek a vendégek, hogy megmaradhasson a fürdő. A vevő ugyanis, ha sokat fizet, nem csak a jó vizet, a gyógyulást és a minőségi környezetet keresi (utóbbi, hajh, már negyven éve sem volt az igazi, és mostanra még az idő vasfoga sem tudta azzá varázsolni, milyen érdekes). Az igazi jólfizető vevő ugyanis fílinget is akar venni a pénzéért. Legendákat, igen: tündér- és ördögmesét.
A másodosztályú, dafke szellemek ördögűzése éppen ezt pusztítja el. Kíváncsi volnék, ha ezeknek a lelkecskéknek-papocskáknak az egyházával fizettetnék meg azt a pénzt, amibe egy ilyen minőségű legenda, mint Harkányban az örödögé, kerül, mekkora volna a méltatlankodás. Mert a rombolásuk ezzel mérhető: mibe kerül majd egy majdani, hozzáértő városvezetésnek újraépítenie ezt az értéket a papi pusztítás után.
[kép: Harkány címere. Heraldikailag erőst necces [hogy ne mondjuk, barkácsmunka], emblematikailag katasztrófa, turisztikailag kincset érő csemege. Forrás: Wikimedia Commons]
[közben aktiválta magát Kecskemét: a Pokol Club neve zavarni látszik egy marék fanatikust, aki ezért kész konfliktust kezdeni. A Mancs cikke persze finomabban fogalmaz. Mindenesetre jól jellemzi a helyzetet, hogy Pécsett, a nyugati városszélen vagy tíz évig állt a tábla "A VILÁGÖRÖKSÉG VÁROSA" felirattal, amelyen a VI betűket vörösre festette valaki, ezzel odarakva a keresztény hitregék sátánjának a jelét. Ez a más tekintetben fölötte raplis egyházfikat a legkevésbé sem izgatta föl - igaz, mindössze a fél világ látta és röhögte miatta ki őket és vakbuzgó híveiket. Teljes joggal. Mellette évek óta, szerencsére sikerrel működik a Pokol nevű kocsma, és csak remélni tudjuk, hogy nem adtunk ötletet egynémely helyijáratú fanatikus idiótáknak. Ami nem minősítés, hanem ábécé: idIota, Kappa, Lambda, Mű, Nű, adj neki - tartja a mondóka, ha jól emlékezünk.]
[frissítés 2012. július 8-án: kép a fészbukon]
