Barkácsoland

Törekedni kell a nemi szerepek különbözőségének hangsúlyozását a minimumra csökkenteni.

Azért ízlelgessük egy kicsit - ha nem is a mondatot, de a gondolatot. A gondolatot pedig óvodai pedagógusoknak írták elő. Jó gondolat, okos gondolat. Időszerű, fontos gondolat, tekintetünket az égre vetjük, hála atyám, hogy egyéb gondunk se nincsen nekünk. Most pedig ez is ripsz-ropsz megoldatik.

Képzeljük magunk elé a szabályt alkotó érett elmét befogadó főt. Magyarul a fejet. Érett, őszülő női fej. Túl az élete delén, egy olyan élet delén, amiben férfiak, ó, csupa fogsor, vádli, izom és magabiztos mosoly, óóó, csupa férfiak veszik körül, vágykeltő, erős illatok, és azok az öltönyök...!

És ő egyiknek sem kellett soha.

Elhullottak a leányévek, a dohos paplanba sírt hajadonkönnyek régen oda, kicsinyes bosszúkák a férfikollégákon, rossz szeretkezések hitvány hímekkel és utána a kielégületlenség keserű dühe, cserébe a kapaszkodás fölfelé. Az egérszürke nő, kellemetlen kis valaki, aki senkinek se kell, és akinek homályos rosszérzésből - mintha mozdult volna itt az imént valami, hagyunk az egereknek egy kis szalonnabőrt - mindig odalöktek holmi előléptetést.

És most a körlevél. Véleményezd a rendelettervezetet. Kidől a rozzant kredenc, hiszen sosem lehetett nőnek lennie, soha, ó hát akkor ne lehessen másnak se! és odapörköli azt az alattomos kis mondatot.

Agykutatások, a genetikusan másképp strukturált női és férfiagy. Oriana Fallaci, a nagyon olasz, nagyon nő megvetése afölött, amivé az emacipáció tette az amerikai nőket: "az amerikai nő: férfi. Férfi - rengeteg kiváltsággal". Még mit nem. Anyaság, ami csak másnak jutott. Azok az undorító édelgések, önfeledt csalafintázások apák-gyerekek-anyák között. Csak nem megtanítani őket arra, mit jelent az, nőnek lenni férfiak között. És főleg nem viszont. Fuj.

És este a TV. Reklám, igen, a magát szellemi embernek képzelő tisztviselő fáradt semmibebódulása. Földereng egy falu képe, talán a tegnapi kiküldetés?, mélyszegénység, igen, valahol hallotta, hogy nyomortúra, igen, létezik ilyen, milyen érdekes lehet. Visszataszító, hogy mindenütt ott a lavór - ó, ő nem így gondol arra, gondosan kibetűzi még így futtában rágondolva is, pa-ra-bo-la-an-ten-na, igen -, mindenütt, pedig sokhelyütt még üveg sincs az ablakon. Erre is kellene egy rendelet, a gondolat kellemes, miközben rutinszerűen bök újabbakat a távkapcsolón. Megtiltani, hogy ezek lavórt vegyenek - pa-ra-bo-la, igen-igen - addig, amíg üveg nincs az ablakon.

Ne kapjon segélyt, aki cigarettát vesz vagy aki szeszt, akinél kávét lát meg az ellenőr. Föléled kicsit: igen, ez az, ellenőr! Micsoda gondolat, ez az! Ízlésrendőrség! Rutinszerűen kapcsolgat a távkapcsolón, de az agya máshol jár, ezeket a pompás gondolatokat rögzíti gondosan. Reklám, jó, akkor itt megpihen a kapcsolgató ujj egy kicsit.

A reklámban nők. Hibátlan smink, hibátlan alak (honnan tudná, mekkora stáb mekkora munkájába került, mire összegyúrták a reklámcicust). Tamponreklám, mosószerreklám, toalettliba, szárnyas betét, egy kis puffadás (durrogatások, haha) és újra mosószer. Bámulja a reklámokat, olyan tampont akar és olyan mosóport és azt a gyógyszert fogja szedni akkor is, ha a foga fáj.

És miközben visszakanyarodik az óvodásokra, a délutáni átirat szövege újra beugrik neki, és úgy érzi, valamit megint törleszthetett. Előtte a képernyőn pedig még mindig a reklámok, amikben csupa permanensen menstruáló, nadrágülepükön bárgyú rémülettel vérzésnyomokat kereső, mosogató-mosó-vécétakarító célgépek a nők, dekorkellékek, véglények, akik csak mint e néhány altesti funkció szalonképessé tételére hivatott príma termékek modellállatai nyerhetnek, átmenetileg, polgárjogot.

Hát vesszenek az óvodában gyermekmondókákkal, ősi szép játékokkal, finom kis jelzések, rezdülések rendszerében tanítgatott nemi szerepek.