Egy ország, egy kultúra, aminek a legfőbb értéke a forradalom.
Az egyetlen értéke.
És még azt sem szereti megünnepelni. Skandalum.
Amikor a kötelező körökkel megbízott riporter a középiskolásokat kérdezgeti, azok röhögve vonogatják a vállukat, persze, volt valami; forradalom? vagy lődöztek? nemigen érdekel ez minket, nem beszélnek erről a tanarak. Húsz éve? arról meg aztán végképp fogalmuk sincsen, mi volt. Annyit tudnak nagy vonalakban azért, hogy legtöbbjük szüleinek az utóbbi húsz év inkább vesszőfutás, semmint siker, és a kevés sikerfi, akinek bejött, roppant szembántóan pöffeszkedik. De ez is inkább csak színezék, a többség nem érintett ebben a dologban. Tizen-, huszonévesek, élik az életüket: ők most fiatalok és övék ez az egész termő televény.
Harmadik köztársaság, biztos volt olyan. Legyen Apa gondja holmi Szűrös Mátyás valami erkélyen; felejthető, szánalmas képek akkorról, mikor ők még csak ígéret voltak egy feszes bőrű lány kacagásában.
Mindig ezek az ötvenhatos dolgok. Uncsi, obligát, és valljuk be, éppoly érthetetlen, mint hogy miképp lehetett beülni a moziba, amikor a filmhíradós nyers torokhangú pacák ugráló, fekete-fehér képek mögött recsegett. Ez megint csak olyan, mint a Dédapa földjei, amikért kapott Apa és Nagyapa valami pénzösszeget, valami kötvényeket, tanultuk közgázból, bóvlikötvénynek hívják az ilyent. Persze-persze, kárpótlás, biztos úgy hívták, igen. Dédimami vett egy mosógépet abból, amit a negyvenhat hold után kapott.
Sokkal érdekesebb, hogy a gimit viszik a katolikusok, és a tanarak idegesek, mert alá kell írni valamit, hogy őszinte és hittel teli módon Krisztus tanai szerint, és a Muher, aki már rég nyugdíjas lehetne, de szerencsére még nem az, az ofő, valamit dörmögött, hogy kezdődik megint. De a Muher többet nem mond, és a Szárcsa szerint nem is fog, mert az apja kinytotta a száját harmincnyolcban, és a mostani püspök valami rokona vitette el, és a Muhert is nagyon megverték negyvenkilencben is és ötvenhatban is az ávósok, és a Szárcsa tud valamit, mert azt mondja, hogy mindháromszor ugyanazok, akik most katolikusok éppen és vinnék a gimit.
És a Szárcsa egy csomó dolgot mondana még, de nem érdekes. Az a lényeg, hogy most kaptunk egy hét szünetet, és Apával és Anyával végre úgy megyünk a Nagyiék sírjához, hogy nem kell összetöretni a kocsit a bamba csordával, aki mind egyetlen napon indul neki, a fene hülye fejét, aki kitalálta, hogy azon az egy napon mindenki magába száll és a fejére üt, jé, hiszen már mióta meghalt az apám. És akkor kocsiba ül, aznap egyszer az egész évben, és rettegve vezet háromszáz kilométereket és megy, mint a süket, és üvölt, hogyha egészen a sírig nem hajthat kocsival, és másnap Apa megint a bádogossal alkuszik.
Azért van olyan jó az is, mint az ötvehatos bulik, csak ne törnék minden évben össze Apa kocsiját. A Szárcsa szerint a balhé azért áll mindig ötvenhat körül, meg egyébként is, mert minden új generáció csinál egy eredeti tőkefelhalmozást, azaz kisuttyantja a jóból a többieket, hogy jobb legyen neki, és aztán a többiek rágják a mérgüket és a következő nemzedék kezdi megint. A Szárcsa szerint a sok nímand így tud meggazdagodni, és a Szárcsa tudhat valamit, mert másodikban már egy rakás pénzt keresett az interneten, meg van egy vállalkozása is, és mindig azt mondogatja, hogy érettségire vesz a faterjának egy kocsit.
És ez olyan, hogy megteszi, ez az eszéből él, és milyen jól. Bolond lenne ötvehatos dolgokon rágódni, arra ügyel összesen, hogy a politika útjába ne kerüljön valahogy. Néha mondja azért, hogy a képernyőn acsargó szerencsétlenek, az előretolt nímandok, Wittnerek és Magyarok Nyilai és a többiek mögött melyik gazdasági erőcsoport áll, de csak négyszemközt, és néha kiveszi a mobilból az akksiját. Nem kell összeakadni velük, mondja, és röhög.
Úgyhogy rámered az ember a képernyőre, és ugyanazt érzi, mint a fekete-fehér híradókockákon, hogy milyen idegen is ez az egész. És a rádióban is ugyanaz: a gyerekként, véletlenül fegyverhez jutott pasas, aki egyik szavával bizonygatja, hogy gyerekként fogalma sem volt, mi is zajlik a tankok között és miért (hogy is lehetett volna), majd a mára térve fennen lobog, mint a tyúkkopasztó víz a koszos vájdlingban valaha, hogy ki és miért lopja el a forradalmat.
Mert a forradalom, az egy olyan, hogy mindig, mindenki el akarja lopni. És ez így teljesen logikus. Hát még szép, ha általa zsíros vagyonokhoz lehet jutni. Földosztás, földvissza-, visszavissza-, visszavisszavisszaadás. Rendszerváltás, vagy -változás? Homousion vagy homoiusion? És míg a bamba tömeg vitatkozik egyetlen betűn, amíg szidja a zsidót, cigányt, bárkit, akinek van egy jól megfogalmazható testi jegye, addig csöndben el lehet minden húsz évben lopni az országot megint.
Igen, forradalmak kellenek ide. Minden tíz-húsz évben forradalmi változás. Fenekestől fölforgatni mindent, a zavarosból kigyűjteni mindazt, ami még mozdítható maradt. Vállalkozz, építs, termelj, paraszt, hogy aztán amit a hiéna adóhatóság meghagyott, egy jól irányzott attakkal, támaszkodva a sértettség gerontokráciájára, lerombolhatok és a termést magamhoz vehetem.
Az a pár bolond, aki ötvenhatban nem fegyvert fogott, hanem rendet és termelni akart, aki az állandó harci riadók helyett a békés, normális életért emelte föl a szavát, az ország háromnegyede, az felejtessék el sürgősen. Elő a kürtöket, harci riadót neki, és rárontatni a csahosokat a fiatalokra, akik megint, istenem, már megint!! boldogulni akarnak és közben még az arcuk is ragyog.
Tanulja meg minden nyavalyás, hogy mi ötvenhat igazi üzenete: ordíts és vedd el attól, akinek még van valamije. És, biztos, ami biztos, cigányozz és zsidózz és buzizz, mint minden csorda, amibe betévedt valaki, aki más egy kicsit.
És irigykedj arra, aki csöndben építkezik egy határral arrébb, és verd bele a nép buta fejébe, hogy az csak ezért él jobban, mert felsőbbrendű, szerencsésebb és különben is ettől a vihartépte néptől vette el. El ne kezdjen békében dolgozni e hazában senki sem.
