Ül a számítógép előtt, figyel. Késő éjszaka; kint már halk a moraj, bent a gépen okos kis robot keres. Töredékmásodpercek alatt hozza az eredményt, a lista ma, fájdalom, sovány. Nekiül, azért mégis elönti a melegség, címszóként mindenütt az ő neve, kandúrt jelent, azért választotta – hogy bádogedényt, küblit is talán a szlengben, ahhoz az ő angolja kevés.
A gép mellett sajtcédula, toll. Átfut a találatokon, ahol fórumot talál, bekarcol pár leütést, aztán gyorsan tovább. Önelégült, továbbkeres. Aztán arca elsötétedik. Fenyeget. Biztonsággal teheti, a blog, amire ráakadt, nem nagy lapé, bejegyzett szervezeteké. Itt biztonságban van, a félig, vagy tán annyira sem megértett írás fölött remegő indulata azt érzi csupán, hogy a betűvető nem szívelheti ugyan, de semmire sem tartja – és ez bosszantja, a vér az arcába szökik. Az ő elképzelt szerepe más, őróla beszélni kell, őt vezérnek kell tartani. Mi az, hogy senki, ezért meglakolsz, és a tasztatúrába csap.
Furcsa napok, hetek, évek ezek. Fölhabzik a szenny, rendőr, csibész és nagypályás gazember egyaránt a szerepét keresi, és a nagy forgásban furcsa emberek kapnak átmeneti szerepet. Nem tudjuk, miként vélekedik róluk a pszichiátria, személyiségzavar-e vajon, vagy csak a korlátok elvesztésével szükségképpen együttjáró természetes folyamat, amint a gyönge jellemben az ego túlméretesre dagad – volt húsz évünk rá, hogy megfigyeljünk keszonbetegeket. Közöttük perc- és másodpercemberek egyaránt. Néha megkavarodik a gyomor, mondjuk midőn az adóforintokból pompásan kistafírozott bandzsa nagyhercegnő a köztudottan halálos beteg emberből még kiprésel egy nagy kupac pénzt egy jelző ürügyén. Máskor csak szomorú leszel, de oly mindegy is, továbblépkedel.
Hanem a net nagy éca, évek óta írogatsz ide-oda, próbát teszel. A gugliban a neved föladva megannyi érdekes hivatkozás, cikkeid, szinte már elfeledett olvasói levelek, az öröm, hogy hiszen milyen igazad is volt, mikor is? tíz éve már? hihetetlen a net, azám. Tényleg igazad volt, noha a válasz elegáns, tömör és érvekkel teli.
Nem egy kandúrbeszéd.
Ül a számítógép előtt, figyel. Dehogy költ okos keresőrobotokra, jó lesz a gugli vagy még az se. Kidobja majd. Késő éjszaka; bedermedt szellemek, avítt eszmék, nyomorult jellemek évadja ez. Fenyegetőzünk egy kicsit.
Oszt’ jónapot.
