Új volt a nagy fekete furgon, hazafelé beugrottam a barátomhoz, akivel értelmes dolgok mellett időnként kocsikról is el szoktunk diskurálni. Ritkán, mert messze lakunk, végtére is nagy, szabad országban élünk…
A stúdióban a méregdrága, prémium kategóriás beépített kávéfőzőből igyekszem előcsalogatni a pótszernek való hitvány neszkávét, megpihen a szemem az aláépített rádión, beállítom az órát rajta. És ha már ott a kezem, hát keresgél. A kezem keresgél, noha az eszem tudja, a megye összes beszédhibás idiótája évek óta a rádiókban csapódik le és amelyiknek nem jut hely, hát alapíttat magának egyet, a Bartók pedig nehezen fogható itt (is). De szerencsém van, elcsípem egy zenekari mű utolsó futamait, aztán – aztán baj van, mert fölnyihog az obligát reklám. Az obligát egyentahó reklám, ami pont a helyén van a Boros-Bochkor-alulkultúrákban, nade a szellem adóján?!
