A vállalati körbetartozásokat már az anyatejjel szívja magába a magyar. A gyöngébbje valamivel később: a gyermekmondókákkal. A gyermekmondókákben kiteljesedik az egész magyar gazdasági kultúra.
Mit is tanul a vállalkozó már zsenge kisgyermekkorában? „Dolgozzatok legények, holnap lesz a vásár / Kifizetlek benneteket, ha eljön a császár”. Kerek, elegáns szöveg, egy felhívás, egy ígéret, egy feltétel. Kissé zömített szövegezéssel ugyan, de egy komplett vállalkozási szerződés áll előttünk. Legények („itten jön az anyja neve”, amint ispán uram oly találóan jegyezte meg a Ludas Matyi megtorlása fölött ült törvény kapcsán), továbbiakban: Vállalkozó a föntebb nem részletezett, a mindenkori utasításban kiadott munkát elvégzi a holnapi naptári napon tartandó sokadalmi kereskedési akciónap kezdetéig. A munka ellenértékét én (továbbiakban: Fővállalkozó) a kapcsolt teljesülési feltételek együttes fönnforgása esetén készpénzben teljesítem. Második paragrafus: Fővállalkozó kapcsolt fönnforgási feltételként, azaz a készpénzes teljesítés föltételeként a vonatkozó kereskedelmi akciónapi császári látogatás teljesülését szabja.
Mármost arról igazán nem tehet az árva, hogy az átlagosnak mondható bivalysunnyogósi hetivásáron a császárlátogatások száma jószerével szinte nulla, és így a kifizetésnek esélye sincsen. Teccettek volna elolvasni szerződést.
Azért a derék alvállalkozókat, de főleg a szakibácsikat sem ejtették a fejükre. Ők is hallgattak mondókát, népdalt, többet is az elégnél. Például ezt: „Kossuth Lajos azt üzente, / Elfogyott a regimentje. / Ha még egyszer azt üzeni, / Mindnyájunknak el kell menni”. Elsőre semmiképpen sem, nem ettünk mi meszet. Jól meg kell az ilyent gondolni, ha nem szól másodszor, nem lehetett olyan fontos amúgysem, mi zúgott itt át fölöttünk, alighanem az a fránya muszka.
