Idén már nem cserélik ki a tér díszkőburkolatát.
A követ évek óta változó hevességgel támadja mindenki. A kő szép, a tér gyönyörű, az Elefántos ház a város egyik leghangulatosabb találkozóhelye. A kő viszont porlad, kátyús. Botlanak a kényes tűsarkak, nyafognak a félfizetésnyi cipőkbe bújtatott úri bokák. Rossz a kő, hangzik mindenfelől.
Ki kell cserélni a tér mediterrán díszkőburkolatát, harsogja a média évek óta, nem ide való. Hogy mitől nem való a mediterrán kő a mediterrán városba, azt nem feszegeti senki, mert akkor rögtön kibukna a meztelen királyi lóláb: dehogyis mediterrán város ez, még a szubmediterraneum is egy vízválasztóval délebbre kezdődik. De ezt kimondani nem lehet, az ócska graffitibe fulladt, szép régi épületeit sorra dózernek, fürdőjét az enyészetnek, vizes élőhelyekben gazdag lapályait és erdős hegyoldalait az építési vállalkozások primitív dühének kiszolgáltató város görcsösen őrzi egy valahai szalonbuta PR-es leányka életének egyetlen épkézláb mondatát: Pécs mediterrán város.
Hát vesszen a kő.
A kő, mert felfagy. Ugyan ha az építési vállalkozó tudná azt, amit hajdan minden paraszt tudott, hogy követ-téglát ezen a vidéken úgy teszünk le, hogy kifuthasson alóla a víz, akkor a kő nem fagyna le – ugyanaz a kő két lépessel odébb, mint lépcső, délcegen áll. Ha sóderágyba fektették volna, ma is ép volna és gyönyörű, de betonba gyógyította a kapzsi főpalléri nemtudás. Erről nem lehet beszélni, mert érteni kellene hozzá, vizsgálat, mifene – és még a végén megüthetné a bokáját a pártfogoltam fia.
Skandalum.
A kő a hibás, dehogyis az elemi hibákat ejtő építész. Vesszen tehát a szépséges mészkőburkolat – milyen szépen mutat majd leselejtezés után főfőfejek udvarán –, jöjjön a szürke, egyenprimitív betonkocka, mint a sétálóutcán, aminek nevéből oly hirtelen támadt hősiességgel seprűzte ki valami vallási tébolyult szegény Kossuthot.
A sétálóutca tehát betonkockás, ami szép, mint minden óvszergyári kamionparkoló, és lehet akármilyen primitív a lerakást végző vállalkozó, nem fagy föl. Betonkockát a megmaradt egyetlen emberi helyre is, az Elefántos ház alá, és jaj, csak ne kővel fedjék majd a Széchenyi teret, amit valami megalomán lendület átépíteni akar mindenáron, nem felújítani, dehogy. Minek nekünk a régi, megszokott: akinek ilyen kell, menjen a primitív Bécsbe, bugris Hannoverbe, nyirkos Rotterdamba, de Pécsre ne: Pécs mindenütt újat építeni akar. Betonkockát a Széchenyi térre is, ledönteni a Tüzérlaktanya százados boltíveit, betonkolosszust a Tüzér utcai pálya zöldje helyén - jaj, csak élhető felület ne maradhasson egy se.
Vesszen a kő, a zöld. 2010-re végzünk, meglássa majd a sok buta paraszt: mekkorát épít néhány megalomán elmement. Csak még az a másfélszázezer városlakó. Csak azt lehetne elpaterolni addig valahogy. Mert cefetül útba’ van.
